Metál Pocak

Kedves Te, aki olvasol!

Kicsit régen jelentkeztem ebben a formában, mint blog, de mint megfogadtam, nem fogom magam nyüstölni, hogy minden hónapban "X" bejegyzést KELL csinálnom, mert különben nem ér semmit az oldal, ahogy jön a kedv egy kis idő is hozzá, úgy gyűlnek majd a bejegyzések. :) Ennyit magyarázkodásként... Metál Mamánk, egykori szomszédos munkatársnőm, október közepén látogatott el hozzám, hogy megörökítsük őt és kicsiny pocakját, benne a leendő metál gyerkőccel. Szerencsénkre csodaszép napsütéses nap állt rendelkezésünkre és célba is vettük a Duna-partot. Hozzá kell tennem imádom az őszi színeket, de nem csak a táj, a fák változatosságát, hanem a nap arany színű ragyogását! Meg kell mondjam még mindig zavarban vagyok, hogy hogyan is irányítsam a modelljeimet a fotózás közben, de ez idővel és gyakorlással remélhetőleg leküzdhető lesz, a nagy bajom az, hogy én mindig azonnal a tökéleteset akarom kihozni magamból és az adott pillanatból, így nehéz azt elfogadni, hogy a fotózás kitapasztalásához idő és idő, azaz sok gyakorlás szükséges, no meg a technika sem elhanyagolható. Visszatérve a fotózáshoz, voltak képek a fejemben, amiket sikerül is megvalósítani, de hát mindig a rögtönzés az amelytől egy fotózás egyedi lesz. :) Azaz az alany személyiségétől, TŐLETEK! :D Duna-partos fotózás után visszamentünk a 4 fal közé, ahol villanj szettem várt ránk, na ez az amivel nem úgy bántam, mint ahogy kellett volna és nem azt a hatást értem el amit akartam, ez a mai napig is bosszant, de hát már nem nagyon lehet mit tenni... :( azért ezekből is láthattok majd pár képet. :) Néhányat, majd utólag csempészek be a képekhez. :)